a valtozo nap es az angyali csatlakozo 107503 2023 05 27 09 07 40 UTCA SZÉNDIOXID IGAZSÁGA

Az úgy volt, hogy most még egyáltalán nem szándékoztam a honlapomra írni, hisz legutóbb ezt már megtettem. Viszont ma elém került egy videó, csak úgy szinte a semmiből. Buteyko légzésterápiáról szólt, ami állítólag kigyógyít a betegségekből.

Nosza fogtam magam, vasárnap délelőtt lévén még kávét is főztem hozzá, és elkezdtem meghallgatni. A linkjét majd beteszem ide, hátha érdekel mást is. Buteykoról eddig még nem hallottam semmit, de itt megtudtam, hogy orosz légzésterapeuta. És ami valójában megütötte a fülemet, az Dr. Magyar Lóránt orvos, buteyko légzés specialista által mondottak voltak a CO2 -vel kapcsolatban.

Mivel nem vagyok kémikus és társai, ezért bevallom őszintén, hogy eddig bizony nem voltam képben a bennünk zajló széndioxid működésével kapcsolatban. Viszont a széndioxid kibocsájtás korlátozásának tervezetéről már hallottam a davosiaktól, de akkor még nem tudtam összeilleszteni a két távoleső információ kockát egy egységes képpé.

Most viszont a videó kapcsán leesett a tantusz. Ekkor ébredtem rá, hogy Davosban jócskán elgurult a gyógyszer, az már szentbiztos! Olyan mérhetetlen, jogainkat továbbra is semmibe vevő istentelen tervre készülnek, hogy ilyet már csak az csinál, aki a legvégét járja és be van szorítva a sarokba, és akinek kiiktatták már a Világkirályát is…Mert ki lett iktatva…És milyen érdekes? Akinek van szeme, az észre vette, hogy az angol királyi család érdekes módon elkezdett ritkulni.. Hááát, ha valakik, ők aztán tudják, hogy a fő trónszék az bizony kiürült azzal, hogy ki lett iktatva a VILÁGKIRÁLYUK. És a MARDUK nevű mátrixuk is...Helyette egy jobb világ van készülőben.. Mégis sokan még a saját pecsenyéiket sütögetik...

És ezen a ponton azt is elmondom, azok, akik az Aranykor beindításának úgymond HIVATALOS KÚLDÖTTEI, valamint ezt ebben a szép folyamatban a fénymunkások munkáját gátolják, gúnyolják, akadályozzák, azok egytől egyig ezt az erkölcstelen, embert gyűlölő világot, és karmestereit éltetik és szolgálják, valamint beletaszítják szeretteiket is a mocsárba. De azok is ugyan ezt teszik, akik ENGEDIK, HAGYJÁK, SUNYIN LAPULNAK, MAJD LESZ VALAHOGYANOZNAK, JÓHISZEMŰEN KIVÁRNAK, MERTHISZ AZZAL, HOGY HAGYJÁK, AZZAL EGÉSZEN PONTOSAN MEGENGEDIK AZT, HOGY A DAVOSIAK KÉNYÜKRE -KEDVÜKRE HÜLYÉT CSINÁLJANAK BELŐLÜNK és a jövő generációjából!

Aki, még ebből az elmúlt 3-4 évből sem tanult a saját kárán, valamint szeretteinek, ismerőseinek halálából, betegségeiből, az  - illedelmesen fogalmazva -  no komment… Hát akkor lássuk most azt, mint mond egy orvos, dr. Magyar Bálint a légzés kapcsán testünkben végbemenő áldásos széndioxid folyamatról, amit most meg akarnának úgymond „adóztatni” velünk.

Hát akkor, hulljon le a lepel a széndioxidról is… Idézem a videóból Dr. Magyar Lórántot: 

https://youtu.be/glTXutZCS94?si=WtjGmtnZQmyA_q6Y

„Régen azt tanultuk, hogy a CO2 az csak az anyagcsere mellékterméke. Meg kell tőle szabadulni, csak az oxigén számít, és hogy a CO2 az felesleges gáz, annak nincs szerepe a szervezetünkben. / Pont erre emlékszem én is! H.Sz./Holott az igazság az, hogy rendkívül fontos szerepe van a sejtek oxigénellátásában, ugyanis ha alacsony a CO2 koncentráció a vérben, akkor a hemoglobin, amely szállítja az oxigént, oda viszi a sejtekhez, a sejtek látják, hogy ott van a kívánatos oxigén, de nem tudják megkapni, mert nincs aki leválasztaná a hemoglobinról, a szállító molekuláról, mert ehhez CO2 kell.

És minél magasabb ez a CO2 koncentráció, annál könnyebben elengedi a szállítóvállalat a terméket, az pedig az oxigént. Ennek megfelelően, ha a CO2 szintet emeljük - vagy a kis légzés visszatartásával, vagy a csökkentett légzéssel -, ezzel az a cél, hogy emelkedjen a léghólyagocskákban a CO2, és ezzel arányosan javuljon a sejteknél az oxigénellátás, mert hogy könnyebben elengedi a hemoglobin.

Ez rendkívül fontos szerepe. Aztán, amint a CO2 emelkedik, úgy sok más élettani funkció is javul. Rendkívül kényes a szervezetben a ph érték. Lúgos kémhatásra 7,365 körül be van állva a szervezet. Már pici ingadozások zavart okozhatnak. Ezért a CO2 szabályozása elsődleges.

A légzésen keresztül tudjuk szabályozni a vér PH értékét. És kell elegendő szintű CO2, hogy ez a PH érték folyamatosan normális szinten legyen. Elhangzott az allergia, gyulladások…….A CO2-nek rendkívül fontos szerepe van, hogy ezt a nagyon sokszor termelődő hisztamint az allergiás reakció során visszaszorítsa. ….

Jelentős élettani hatásai vannak annak, ha a CO2 szintünk megfelelő. És megfelelő szinten van akkor, ha a légzésünk rendben van. A túllégzés ahhoz vezet, hogy kifújjuk a CO2-t, ezért nagyon alacsony lesz a nyomás. Emiatt ezek az élettani funkciók mind megbomlanak.

A légzés, anyagcsere, idegrendszer működése, hormonális rendszer összezavarodik. És ha ezt rendbe tesszük a légzésünk helyreállításával, a túllégzést csökkentve, akkor emelkedik egy kicsit a CO2 nyomása, szintje, akkor ezek az élettani paraméterek beállnak egyensúlyba, és így az összes élettani szabályozás a rendeződés gyógyulás irányába vezet.

Ezért a túllégzés megszüntetése, csökkentése, a légzés normalizálása a CO2 -t emeli. Ez pedig a szervezeti működésünk előre mozdítását, gyógyulását segíti elő!„

Eddig az idézet a széndioxid szervezetünkre gyakorolt áldásos hatásairól. Valójában testünk komplex működésének hasznos tartozéka. A világon mondjuk 8 milliárd ember lélegzik ki folyamatosan széndioxidot. A körülöttünk lévő növények fotoszintéziséhez is szükség van rá. Tehát úgy van megteremtve a világunk, hogy a világon a legnagyobb CO2 kibocsátása az az emberek részéről történik.

De, hogy ez a világunkat nem zavarja az biztos, hisz Isteni szinten így lettünk megalkotva széndioxiddal egyetemben, és ezzel harmóniában élünk a természettel. Aki ezt a harmóniát, életet fenntartó tényezőt kikiáltja klímát veszélyeztető problémának, akkor az valójában már lecsúszott arra a keszon szintre, ahonnan már nincs tovább.

Valamint az az ember, aki ezt bármilyen úton- módon támogatja, akár azzal, hogy nem áll ki azért, hogy ennyi és ne tovább, vagy betart, mert tudatszintjének emelésére egy fabatkást sem fordított, az bizony megérett a változásra!

Szóval, kedves EMBEREK! Most, vagy soha többé….Ez itt a kérdés, válasszatok!
A MAGYAROK ISTENÉRE ESKÜSZÜNK, HOGY RABOK TOVÁBB NEM LESZÜNK!

Milyen érdekes! Ugyan az az idő jött vissza, amit március 15 -én szoktunk ünnepelni! Csak most rajtunk a sor, mit lépünk! Szerintem olyat fogunk közösen lépni, MI, IGAZI MAG/ Y/ AROK, amibe az egész világ jólesően és boldogan beleremeg!!!!

Valamint a későbbi generáció is boldogan és tisztelettel fogja ünnepelni azokat az ősöket, akik MOST MI VAGYUNK! ÉN, TE, Ő és MI!!!!!


VILÁGBÉKÉT KELL TEREMTENÜNK A FÖLDÖN!

ÁLDÁS A FOLYAMATRA!!!!

Tisztelettel és szeretettel:
Hegedűs Szidónia
Író, Coach