A világ legnagyobb tabuja, titka!
Most következő írásom ugyan egy kicsit lazán összetett lesz, de olyan témát szeretnék körbe járni, ami a világra nézve áldásként nagyon -nagyon ritkán történik meg! Viszont most megtörtént! Mégis, ha hiszed, ha nem, az áldásos történtekhez képest nagyon kevesek tudnak még a VILÁG LEGNAGYOBB TABUJÁRÓL, TITKÁRÓL. És, hogy még írjanak is róla, hát azok meg még a kevesebbnél és kevesebben vannak, pedig spiritualitásban állítólag nagyhatalom Magyarország! Nem baj, én szeretettel és tisztelettel ezennel megteszem itt az aranykorra ébresztő honlapomon!
Már több napja mocorog bennem a gondolat, miszerint hogy is rendezzem egybe ezt az egészet...Hááát akkor fogjak is neki! :)
Szóval, az úgy van, hogy mivel a trollokkal már jól megtömött facét hanyagolom, ezért a youtube videóit -jól megszűrve persze - hallgatom. Azért megszűrve, mert, aki jól benne volt az elmúlt 2.5 év / 2023-as évet írunk/ világméretű becsalicsárdás löttyprogramjában, majd szinte azonnal utána háborúskodásra váltó műsorának kiismerésében, az mára már egész jól meg tudja látni, mi a már szinte fölösleges hadoválás, mi a már elcsépelt mintájuk, mi a figyelem elterelés, és mi az, ami viszont életbe vágóan fontos lett az Aranykor kibontakozásához.
Azt tapasztaltam, meg azok is, akik kezdik lényegre törően átlátni, megérteni magasabb szemszögből az igazi fontosat, hogy vannak azért kincsnek számító videók is, amiben az igazi lényeg elhangzik, de ezeknek olyan kevés a száma a tömény áradathoz képest, hogy ihaj! És mivel az agyunk sem a lényegre látásra lett kondicionálva sok ezer éven keresztül, hanem az erkölcstelen vaskor kiszolgálására, ezért az igazi lényegi videóknak valahogy nem magas a nézettségi aránya. Eddig! ;)
Valamint amikor rákérdeztem pár dologra egy igencsak fontos videó tartalmát illetően, bizony azt tapasztaltam, hogy nem ragadt meg az illető fejében, csak foszlányokban, pedig minden szava kincset érő volt az Aranykort építés szemszögéből. Aztán ugye jönnek, mennek a mondatok a szóáradatban, de ha egy nehezen értelmezhető szóhoz ért a hallgató, akkor az bizony megakasztotta a figyelmét.
És már ömlött is a többi ismeret. Ahhoz, viszont, hogy jól megragadjon, sokaknál többször kellene meghallgatni. De ekkor meg belép ugyebár az időhiány, és a majd máskor. De amikor meg jön a máskor, addigra meg ugyebár jön hozzá a még több megnézendő, meghallgatni való. És már a sok bába között szépen, takarosan el is veszett az a bizonyos értékesnek számító "gyerek". Ezért döntöttem úgy, hogy most a jövőnket érintő tartalom életbe vágó fontossága okán olyat csinálok, amit nagyon ritkán teszek itt a honlapomon.
De mielőtt belevágnék, előtte egy kis személyes kiegészítést engedj meg légy szíves, hogy jobban érthető legyen ez az egész. Valójában, többek között ez is okot adott arra, hogy ez az írásom most ilyen formában megszülessen. Szóval, az úgy volt, hogy 2012 -ben, amikor még híre- hamva sem volt ennek a mostani korszak váltó felfordulásnak, nekem már azóta szívügyem lett az Aranykorra Ébresztés. Hidd el, a logikai agyam más elfoglaltságot is ki tudott volna találni, de a téma hallatán elsőre egy szabályos belső öröm lett úrrá bennem, amikor ezzel a témával kapcsolatba kerültem.
Azt meg ugye már jól tudjuk, hogy aminek belső öröm fedezete van, azt bizony még annó leszületéskor megírtuk magunknak. Úgyhogy nálam nem volt kihátrálás, amiből aztán 2016-ban Égi unszolásra könyvírásba is kezdtem, /hogy ezt sem gondoltam volna, az is biztos!/, és amit 2017. november végén meg is jelentettem magánkiadásban. Sőt, a még 2008 -ban létre hozott önismereti jellegű honlapom is meg lett újítva ennek szellemében.
Ráadásul nekem Nagyboldogasszony mindig is a szívügyem volt./ Többek között ezért is hagytam ott egy csoportot, és annak vezetőjét, mert kijelentette: "Nagyboldogasszony kamu!" Az biztos, hogy kamu ennek az elfajzott férfias világnak, de nem az újra épülő Aranykornak! / Nagyon régen írtam is egy külön cikket róla itt a honlapomon. Sőt a 2016 - ban írt könyvemben is kapott egy fejezetet a 21.részben Anyahita és az Aranykor címmel, aki a Nagyboldogasszony kultusz elindítója volt. Hogy miként, elolvashatod a honlapomon, mert feltettem könyvemből ezt a részt is.
Ráadásul akkor még 2016-ban fogalmam sem volt, miért kell Égi unszolásra Anyahitáról írnom, egy 13.500 éve történt dologról. Egyszerűen akkor még nem fogtam fel azt, hogy jön ide egy ősi régi történet az Aranykorra ébresztő újkori témájába!? Aztán szép fokozatosan kezdett kivilágosodni minden. Amikor kutattam a témát az Arvisúrákban és amikor rátaláltam, / direkt haza mentem Svájcból, és a hátizsákomban tértem vissza a két hatalmas kötettel/ úgy éreztem, mintha én is ott éltem volna akkor Ataisz szigetén...
Anyahita személyében, aki a legmagasabb karéjszámú (24) beavatott volt, akkor ott egy romlott világban a Teremtő megajándékozta a világot egy élő, hús-vér igazi NŐ -vel, aki 10000 évvel magasabb tudatossággal rendelkezett, hogy lendítse át az akkori lezüllött világot a szeretet felé. Személyéhez kötődik a Nagyboldogasszony kultusz elindulása.
Tehát amikor az egyik videóban azt hallottam, hogy "A VILÁG KIRÁLYNŐJE NEM SZIMPLÁN EGY ESZMÉNYI SZEMÉLY, HANEM VALÓS, ÉLŐ, LÉTEZŐ SZEMÉLY, AKI KÉPES, HATALMÁBAN ÁLL ÉS AKAR IS CSELEKEDNI" egyszerűen az ÉLŐ, LÉTEZŐ SZEMÉLY hallatán "dezsavű" érzésem támadt, miszerint én már egy ilyen hasonló eseménnyel, történettel már találkoztam az Arvisúrákban, sőőőőőt, meg is írtam ezt a 13.500 évvel ezelőtti történtet még 2016-ban!! Ez pedig egy 2023-as videóban hangzott el. Úgy, hogy nekem elsőre igaz volt minden szava, és bizonyíték értékű!!!
.
Még annyit ehhez a kis kiegészítéshez, hogy amikor süllyedni kezdett Ataisz szigete, több törzsből többen hajókra szálltak és elindultak a nagyvilágba új hazát keresni. Volt, aki Kínában, volt aki Indiában, Egyiptomban, Peruban, stb talált új hazára. De addig nem lakták be az új terepet, amig Istenanyának, Nagyboldogasszonynak Szent Helyet nem emeltek. Ők még zsigerből tisztelték a NŐT, Anyát, Istenanyát, Nagyboldogasszonyt, hisz ebben nőttek fel. És amikor elindultak volna szerte a nagyvilágba, előtte megfogadták egymásnak, hogy kerüljenek is bármerre a nagyvilágban, soha nem felejtik el a másikat, és keresni fogják egymást! Háááát, azt hiszem, eljött az ideje a világ még megmaradt mag/y/-ar -jainak az összefogására!
Amikor 2012 -től nagy lelkesen, belső örömtől vezérelve elindultam a saját aranykorra ébredő, ébresztő folyamatomon, jó pár évre rá találkoztam Ilara, Szakrális Vezető szellemiségével, céljaival, küldetésével, könyveivel. És Istenanya, Nagyboldogasszony tiszteletével. Ekkor az fogalmazódott meg bennem, hogy ez igen, végre, itt a hiányzó láncszem!
Jártam a magam Aranykorra ébredő és másokat is ébresztő útját. Tanultam, kutattam, írtam a cikkeimet egyre nagyobb rálátással erről az elférfiasodott, lezüllött, elatyásított Istenképre redukált világunkról.Amiból Istenanyát kiradírozták az emberek tudatából. Pedig tudtam, hogy régen igen is volt és tisztelték.És azt is, hogy az Aranykorban Istenanyának, Nagyboldogasszonynak vissza kell jönni. Mindennek újra a helyére kell kerülnie!
Szívesen és tisztelettel adok helyet és teret továbbra is Ilara Aranykort építő "munkásságának", amit saját önszántamból teszek továbbra is. Igen, tudom, sokan vannak még, akik nem értik, nem látják át személyét, és támadják, ahol tudják, hisz küldetése szembe megy a vaskori berozsdásodott, erkölcstelenné züllött világunkkal. Na ezt aki meg meri tenni, az bizony egy nagyon különleges Teremtettje a Földnek, és nagyon felkészített! Hisz valójában egy elfajzott viperafészekben kell világosságot gyújtani!
A viperákra és a már lassan besötített tudatú emberekre! Aki megteszi ezt érted, értem, a gyerekeinkért és bizony a Földbolygóért, az hidd el, hogy egy NAGYON KÜLÖNLEGES ÉS BÁTOR TEREMTMÉNY! És ez maga a szinte lehetetlen kategória! Viszont egyre többen vannak azok is, akik kiállnak mellette és segítik Ilarát, világot újjáépítő munkájában.
Ennyit szerettem volna bevezetőül.
Szóval, azt gondoltam ki, hogy folytatásként ide másolok egy részt / a hitelesség bizonyítása okából/ Ilara, még anno 2018.szeptember 16-án írt. : Delfi jóslatok című írásából. Abból a delfi jóslatokból, amit amikor feltettek 2018-ban a youtube-ra, szinte másnap már törölték is, sőt a csatornát is, annyira betalált valakiknek. "Biztos, ami biztos" - gondolták!
Így és ennyire megijedni csak az szokott, akit telibe talál a dongócsípés. Legyen ez a momentum jelzés értékű azoknak, akiknek, ha netalán tán véletlenül nem működne még 100 % -on az intuíciója, az gondolkozzon el azon, hogy ami nem szimpatikus a vaskori organizátoroknak, az bizony a fényt szolgáló írás kategóriába tartozik.
Itt van hát a részlet Ilarától: /a teljes cikk megtalálható a www.sacrahungarorum.com oldalon a TÉRJETEK MÁR ÉSZRE címszó alatt/ Amikor hozzá kezdesz olvasni, kérlek jusson eszedbe, hogy az írás 2018- ban íródott, amikor a becsalicsárdás pandémiának híre -hamva sem volt még. És mi történt? Pont az, ahogy Ilara előre megjósolta...Itt még minden Olvasó emlékszik a löttyprogram 2020-tól esedékes menetére, így senkinek nem kell a szomszédba mennie érdeklődni, hogy igaz -e, mert sajna pont így történt...
"Nekünk most már nincs harminc évünk, hanem ahogy mondtam, a nagy strukturális változtatásra ez az év, és a következő év áll rendelkezésre…és utána el is felejthetjük. Utána már elindul a bajok és nehézségek sorozata, társadalmilag, politikailag és …. válság válság hátán… Mindenki készüljön fel a túlélésre, bezárkózásra, és csak azt tudom javasolni, hogy mindenkinek legyen kertje, készítsen jó vízelvezetést, hogy ne ússzon el mindene, és építsen fóliasátrat, hogy valamelyest meg tudja magának termelni az élelmiszerét, feltéve, ha a viharok nem viszik el a fóliasátrakat is, mert ezt is bele kell kalkulálni, hiszen hihetetlen viharokra kell számítani. Azt tudom mondani, hogy azok a viharok, amik eddig voltak, csak demo változatai annak, amikre számítani lehet. Tessenek erre készülni…és Magyarország még egy rendkívül védett helyen, mint egy anyaméhben van a Kárpát medencében. Ugyanakkor tudjuk, hogy nagyon nagy a vízgyűjtő területe, és az összefolyhat a mélyebb területekre, ezért árvizekre, nagyon sok árvízre lehet számítani. És azért mondom ezt, mert hogyha nem sikerül az összefogás, akkor nyugodtan tessenek azzal a tudattal élni, hogy most már úgyis mindegy, majd lesz valahogy és legalább addig élvezzük az életünket, amíg lehet.
Mehetünk a káosz és feladás irányába, beleállhatunk a világ diktátumaiba, hihetünk a csalárd politikusoknak is, de mehetünk egy szebb, jobb, aranykori jövő, közös felépítése irányába is…..és én ezt az utóbbit támogatom….és szeretném, ha velem tartanátok az Aranykorba!"
ILARA
2018. 09.16.
Hááát igen. Ahogy telik az idő itt, ebben a korszakcserés időszakban, a legigazibb bebizonyító az maga az IDŐ ÉS A TÉR, " akik" egyre jobban megmutatják kinek lehet hinni és kinek nem? Ki mond igazat, és ki nem? Ki valójában az, aki, és ki valójában nem az, aminek eddig mutatta magát. Kinek igazi szívügye az Aranykor építése, ki van ellene, és kinek úgymond közömbös „majd csak lesz valahogy” jelszóval.
Ma Magyarországon, /2023./ szerintem a legtöbb támadást kapott személy az Ilara. Főleg onnantól számítva, mikortól a youtube -on is nyilvánosságra hozta küldetését, és azt, ki Ő igaz valójában. A próféciák már réges-rég óta arról beszélnek, hogy Magyarország egy olyan kalitka, amiből egy bizonyos madár fog kirepülni, és boldogságot hoz nemcsak az országnak, hanem az egész világnak.
Ezt már annyiszor hallottuk, hogy maga a várakozás állapota megszokottá is vált. És azt is éreztük a 2020-ban, nagy kapkodással beindított becsalicsárdás löttyöző program kapcsán, hogy bizony a fele sem tréfa, begyorsítottak rabtartóink, és elkezdett szorulni nyakunkon az a bizonyos hurok. Ám, amíg a nagy tömeg a világméretű zsaroló, majd a háborúskodásos programmal volt, van elfoglalva, láss csodát, addig a háttérben volt, van egy bizonyos Személy és egyre bővülő IGAZI MAG-LELKES csapata, akik elkezdték letenni tű pontosan az Aranykori Szakrális Magyarország erkölcsi alapjait, Alkotmányát, szabályait.
És azt is tapasztaltam, hogy bizony mennyien vannak még olyanok, akiknek a mai napig, közel 3 év világméretű felvilágosító munka után sincs halvány lila dunsztjuk sem, hogy mi megy a fejünk felett? Ők például, akik a mai napig még mindig rohangálnak tesztet csináltatni...de hát mindenki magát jelöli meg, hol tart még valójában a tudatszintje..Aki az elmúlt 3 évből / 2020-2023/ sem tanult, az majd a következő életéből biztosan fog. És ez jól is van így.
Következzen hát annak a videónak ide másolt szöveg részlete, amiben elhangzik A VILÁG LEGNAGYOBB TABUJA, TITKA!. Címe pedig: ÉLÉRE ÁLLT ÉS FÉLRE VEZETTE ŐKET? III.rész.. Részlet címe a videóból: Ki Ilara?
A következő sorokat szerintem origó fontos lenne megtanulnia mindazon embereknek szerte a nagyvilágban, akiknek az Aranykor a leghőbb vágyuk! Ezért "vetettem papírra".a következő sorokat.
"ILARA név jelentése: TÖKÉLETES ÉGI ASSZONY, szakrális név, ami magyarul értelmezhető: IL: teljes tökéletes, hiánytalan, fennkölt, Mennyei.
ARA- tér, végtelen, ÉGI ASSZONY. Magyarul: menny-asszony/a/
ILARA: MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ, SZAKRÁLIS BEAVATOTT. AVATÁR, A LEGMAGASABB SZÍNTŰ TRANSZCENDENS TUDÁS BIRTOKLÓJA. A LEGŐSIBB NŐI EREDETREND BENFENTESE, KIVÁLASZTOTT, AKI PANNÓNIÁBAN SZÜLETETT. A VILÁG LEGMAGASABBAN KÉPZETT TANÍTÓINAK TÖBB ÉVTIZEDES TANÍTÁSÁT BEAVATÁSOK, PRÓBATÉTELEK SOROZATÁN TÖRTÉNT HELYTÁLLÁSÁT KÖVETŐEN KIVÁLASZTOTTÁK EGY RENDKÍVÜL NEHÉZ ÉS ÖSSZETETT FELADAT ELVÉGZÉSÉRE. KÜLDETÉSE SZINTE MAGA A LEHETETLEN. ELLEN PÓLUST KÉPEZNI A VILÁG ÉLETELLENES ESZMÉNYEIVEL SZEMBEN, ÉS LÉTRE HÍVNI, KIBONTAKOZTATNI AZ ÚJ KORSZAKOT, AMELYBE MÁR CSAK AZ IGAZAK LÉPHETNEK ÁT.
2012.DEC 21-ÉN SVÁJCBAN A LEGŐSIBB, BIZONYOS ÉRTELEMBEN MAGYAR HAGYATÉK ŐRZŐI ÁLTAL TÖRTÉNT FELSZENTELÉSÉT, FELKENÉSÉT KÖVETŐEN MEGKAPTA AZ S.M.T.R. ILARA NEVET ÉS CÍMET, AMI A SACRATISSIMA MAIESTAS TUA REGINÁ -BÓL JÖN, AZAZ KIRÁLYSÁG A VILÁG DICSŐSÉGÉRE.
ETTŐL KEZDŐDŐEN Ő A VILÁG LEGFŐBB SZAKRÁLIS VEZETŐJE, VAGYIS VILÁGKIRÁLYNŐ. SACRATISSIMA MAGNA MATER. VILÁGKIRÁLYNŐI PECSÉTJÉN A KÖVETKEZŐ LÁTHATÓ. S.M.T.R. ILARA , REGNUM EST GLORIA MUNDI. 123 456 789
MEGSZÓLÍTÁSA. Ő SZAKRÁLIS FENNSÉGE.
Felszentelését követően önállóan, függetlenül, töretlenül és hivalkodás mentesen dolgozik az Aranykor kibontakozásán. Ilara tanai olyan ősi múltat fednek fel, amelyek számtalan érdekeket sértenek. Rendszerint előre figyelmeztet történésekre, és próféciái rendre beigazolódnak. / lásd: fentebb. megj. H.Szidónia/
Felszentelését követően haladéktalanul bejelentette elsődleges igényét a Kárpát medencére és Magyarországra...
Megalapította a Szakrális Magyarországot, amely saját Alkotmánnyal rendelkezik. Olvasható az Alkotmány a II/II -es kötetben, vagy a www.sacraveritas.com oldalon. Nem ószövetségi alapokon nyugszik, hanem az új korszak szellemiségének megfelelő szabályrendszerén. Olyan múltat, jelent jövőt összekötő létmodell, amely a múlt legjobb gyakorlatait a jelen elvárásaival és a jövő kihívásaival ötvözi.
Élő keretként a legősibb szakrális lételveket viszi át a gyakorlatba, és evvel a 21.századi tudományos és technikai vívmányok alkalmazása mellett egy élhető, gondoskodó, fenntartható, igazságalapú boldog jövőt épít. A Szakrális Magyarország alapelve a józan ész és a tiszta szellem, ezért az emberiség közös nevezője mellett kifejezetten minőségi igényeket támaszt az élet minden területén.
2016-ban elkezdte megírni a Sacra Hungarorum című könyvsorozatot, majd 2017-ben magánkiadásban kiadta az első 2 kötetet.
2017-ben megírta a világ Etikai Kódexét, ami bizonyos megfontolásból egyenlőre csak munkapéldányban létezik. 2018-tól jelent meg a közéletben, és
2018 március 21-én Delphoiban készített nagy horderejű felvételein a Delphoi jóslatok címmel az elkövetkező évek történéseire hívta fel a figyelmet. Másnap még a csatornát is törölték....
Júliusban pedig elmondta mi minden várható, és mi a magyarság küldetése. / nem csak Magyarországon élő, hanem az egész világon elszórtan élő mag/y/ar lélekminőséggel rendelkező, vagyis becsületes, tisztelettudó, emberszerető, nőt- anyát tisztelő, természet tisztelő emberek. Hallottál már olyan jobbító, átalakító szándékkal rendelkező személyekről, csoportokról, akik ilyen nagy volumenben gondolkodnak az Aranykorra fordítás kapcsán? Mert én még nem. Többnyire valójában ahogy ma állunk a világban, magában a viperafészken belül szeretnének egy kis területen renoválni ezek a kis csoportok, személyek. És jön Valaki, aki pedig az egész viperafészek átrenoválására gondol..Ráadásul fentebb láttuk, hogy bebizonyosodott az is, amit mond az bizony úgy lett. Ilyen nagy volumenben gondolkodni szerintem csak egy magasan képzett szakrális vezető képes. ..megj. H Szidónia/
2019-től aktívan részt vesz a közéletben. A szakrális káosz, valamint a Magyarság felemelkedéséért dolgozik. Rengeteg eltitkolt adattal és ismerettel gazdagította híveit.
2019-ben újra indította a Magura rendszert.... Az ősi női rend megőrizte a tudást. ...
2020. május 31-én kiadja, nyílvánosságra hozza az EGYETEMES SZENT SZELLEM ÉLET KÁNONJÁT. A Szent Élet Törvényei a Magyarok és a világ összes népe számára. Itt először fedi fel a rangját és a kilétét. AZ EGYETEMES SZENT SZELLEM ÉLETKÁNONJA BULLA FORMÁTUMBAN, AZAZ FÜGGŐPECSÉTES IRATKÉNT 9 egyező példányban készült, és a világ nagy vallási vezetőihez, / emlékszel amikor 2023-ban legutóbb itt járt a pápa? Elmondta amit akart, aztán mondókája vége fele meg azt mondta az embereknek,- nem pontosan idézem: hogy Európa sorsát a magyarok Nagyasszonyára bízza. A lényeg, hogy bizony elolvashatta a kapott Bullát, sőt még el is fogadta, és azzal is tisztában van, hogy bizony "Ilara bejelentkezett a jussáért". Ezt viszont idéztem Ilara egy másik videójából. Megj.H Szidónia/ és valamint a magyar Miniszterelnökhöz, a Parlament könyvtárába, valamint Erdő Péter bíboroshoz kerültek.
A MŰ A VILÁG ELSŐ OLYAN ÍRÁSA, AMELY A VILÁGPOLGÁROKAT FELHATALMAZZA ISTENTŐL RENDELT JOGAIK VISSZAVÉTELÉRE! Ez a Sacra Hungarorum II/II -es kötetének a 2. dokumentuma.
2020-ban, ugyan ebben az évben, megírja a Magyar Nemzet Szabadságalkotmánya című művét, amit 2021.február 11-14 között 2 fordulóban 40 civil szervezet véleményezett, és fogadott el. Fontos kiegészítés: Az Alkotmány I. szakaszának 2.pontja kimondja" Az általuk jóváhagyott Alkotmány szövegét a magyar Emberekkel minden lehetséges fórumon a legszélesebb körben megismertetik, és az adandó alkalommal népszavazásra bocsájtják. " Tehát ezt az EGYÜTTÉLÉSI SZABÁLYRENDSZERT A NÉP AKARATA FOGJA SZENTESÍTENI A VÁLTOZTATÁS ÉS A KIEGÉSZÍTÉS LEHETŐSÉGE MELLETT!
Június 1-én elvégezte a Magyar Nemzet feloldozását, karmaoldását.
2021. szeptember 12-én útjára indított egy átmeneti, segítő Mátrixot Kaleidoszkóp néven. És ezzel egyidejűleg elkezdte az információs Mátrixok , vagy más néven a Tér Információs Rendszereinek mibenlétéről szóló tanításait. A MEGÉRTÉS KULCSA I .ÉS II. című videókat ajánljuk, hogy nézzék meg. Kulcsinformációkat mond el a világhatalmi elit működéséről, ami sehol máshol nem hallható.
Ebben a videóban / Élére állt, és félre vezette őket?? III.részében / hallható Ilara eddig még ki nem adott írása, ami teljesen a témába vág. Megj: érdemes meghallgatni a videó ezen részét is, mert itt most ezt nem jegyzeteltem le. H.Szidónia/
"Tudomásul kell vennünk, hogy a magyar nem lehet keresztény. A magyar NEM NÉP ELNEVEZÉS, HANEM LÉTFELFOGÁS. AMELY SZILÁRDAN RAGASZKODIK ISTEN EMPÍRIKUS VALÓSÁGÁHOZ.. Nagyon régóta folyik az útkeresés, de a kivezető út nem olyan, és nem az, ami tetszetős volna a fennálló szellemi hatalmaskodók számára is. Nem csoda, hogy a vallási érdekek alá gyűrt úgynevezett tudományos tények és történelmi ismeretek abban a kontextusban , ahogy most értelmezik, hibásak, helytelenek, és sok esetben szemenszedett hazugságok.
Az említett okok miatt rendkívül sokak érdeke, hogy a valóság ködben maradjon, és pusztuljon mindenki, aki elmondhatná az igazságot. Az elmúlt évek inkvizítorai ugyan olyan buzgón munkálkodtak, mint napjainkban. Senki ne gondolja, hogy ezek kihaltak.
Még az is lehet, hogy többen vannak, mint valaha. A történelemtudomány jelen felfogása a 17.századtól induló felfedezésekkel kezdődött. A meglévő tudásra különböző felekezetek papsága tette rá a kezét és jól elrejtették az avatatlan szemek előtt.
Az ősi rendek közül már csak egyetlen egy van . Egy ősi női Őrzői Rend, mely a felszínen soha nem jelent meg, és nem is ferdítette el a múlt emlékeit. Emiatt mindig Ők, és úgy általában mindig a Nők voltak elsősorban az üldöztetések célpontjai.
Az elmúlt évezredekben az okos, értelmes, tudós nőket szinte írmagostól kiirtották. Lásd a több évszázados női minőségre pályázó, szoknyába öltözött fiúk inkvizícióját, a boszorkányüldözést. Mivel az elmúlt évezredekben a múlt titkait a papságok, és bizonyos Ősi Rendek őrizték, és csak a 17.században indult egy új irányvonal, melyet később tudománynak neveztek el, így az archeológia és egyéb történelmi kutatások eredményeinek is át kellett mennie az egyházi szűrőkön.
Egészen a 20. század végéig eszerint működött minden, de a 21.században már elérkezett a tisztán látás korszaka, mert az Istenanya korszaka visszatért saját örökébe, és meg akarja tisztítani a világot. Az embereknek visszaadja az őket megillető emberi méltóságot, amelyet szűk rétegek közegében aljasul elvettek tőlük.
Tehát minden, amit ma igaznak vélünk, mert megszerettük a gondolatot, és meghatározza a köztudatot, egy nagyon is célirányos szellemi befolyásoláson ment keresztül. . Mindennek igazodnia kellett egy szűk csoportosulás meséihez.
Ezért nagyon sokáig, a 6 ezer éven túli bármilyen lelet nem kerülhetett elő, és ami előjött, azt is belefésülték az uralkodó szemlélet narratívájába. Ez az a bizonyos prehisztorikus kor, történelem előttinek is mondják, amely önmagában egy értelmezhetetlen dolog, azaz minden olyan dolgot ide tesznek, amely nem illik bele az elfogadott történettudomány képébe.
Így történhetett meg az, hogy a Nagyboldogasszonyt mostanra a többség Szűz Máriával azonosítja, hisz a XII.XIII. századi Magyarországon és Európa szerte csak így lehetett eladni a kereszténységet. Odáig ment ez a folyamat, hogy még a nyilvánosságra került ősi írások szövegei is durva hamisításokon mentek keresztül.
Az ősi ékírás és rovásírás iratokban az Istennőket hímnemű változatban fordították, és valós, szakrális tudás hiányában, valamint hatalom kitulajdonosítás szándéka mellett nem is várható, hogy helyes fordítások és értelmezések szülessenek.
A helyes fordításokban az Istennő és a Nagyboldogasszony nem fiktív, hanem mindenkor nagyon is élő, és primér szuverenitással rendelkező személy. Ő az Isteni Rend és az igazság őrzője, és a MAAD rendjének betartásának felügyelője.
Több ezer éves időszakon át minden akarat és erőlködés ellenére az ősi tudást megőrző NŐI REND hagyományvonala fennmaradt, és a MINDENKORI BEAVATOTTJUK a fő szuverén. Azaz, az a személy, akinek joga van törvényt alkotni és rendelkezni a Szent Tiara / későbbi ékírásos szövegekben már csak Szent Koronának nevezett Fentég jogot szimbolizáló tárgy/ jogos örököseként és tulajdonosaként.
E mindenkori valós, élő Világkirálynő gyakorolja a bolygón az élet feletti hatalmat. Társadalmi szinten csak de jure, azonban energetikailag de facto nyilvánul meg.
Tehát amikor az emberek Csíksomlyóra zarándokolnak a mindenkori élő Nagyboldogasszonyt szimbolizáló bálványhoz a Baba Máriához, akinek pontosan ezt a világuralmat szimbolizáló hármas koronát láthatjuk a fején, amelynek jogán és annak értelmében mondhatjuk róla, hogy Ő a VILÁG KIRÁLYNŐJE.
Ez így önmagában még rendben is volna, hisz az Istenanya szobrok bálványimádása sok ezer éves múltra tekint vissza.
A probléma ezzel nem más, mint hogy e Szent Tiara szuverenitásának szimbólumát pillanatnyilag még a latin judeó keresztény egyház bitorolja. És e Fentségjog hatalmát, ami nem ás, mint maga a KÁNON JOG BITORLÓJA, kiterjesztették a világ feletti uralmukat. Így a kiadott Bulláikkal , dekrétumaikkal gyakorlatilag az egész világot leuralhatta a római júdeó keresztény birodalom.
A kánonjog elbitorlásával megalkották a tengerjogot és a kereskedelmi jogokat és a többi pénzügyi hatalom technikai eszközt amivel fojtogathatják, sanyargathatják a népeket. Gyakorlatilag lopott fentségjoggal kufárkodnak és az általuk terjesztett hazugságokkal elárasztották a világot. E szellemi tartalmakat bölcsességekbe csomagolva úgy állították be, mintha Isten igazságai volnának.
Csak halkan jegyzem meg, akármekkora is a meggyőzés és a megfélemlítő apparátusuk, ezt az utolsó csatát el fogják veszíteni. Sőt, már el is veszítették, mert a transzcendens világban a beavatott elvégezte amit kellett. és az Aranykapun már át is mentek, akiket a kapu arra méltónak talált.
Tehát, amikor a hívek Szűz Máriához imádkoznak, akkor élő hagyományként valójában a MINDENKORI ÉLŐ Nagyboldogasszonyhoz intéznek szavakat. Jóllehet a júdeó keresztény vallás ezt a tényt évezredes munkálkodással titokban tartja.
Tehát a Nagyboldogasszony az ősi hagyomány vonal mindenkori felszentelt Világkirálynője, - erről szólnak a sumér ékírásos leletek, valamint a régebbi írások is - akié e világ felett a teljes hatalomgyakorlás joga , függetlenül attól, hogy erről kinek mi a véleménye. S mivel, az elmúlt 2500 évben minden felszentelt Világkirálynőt így, vagy úgy, kiiktattak, így 2012 ig nem is koronáztak újat.
Viszont ekkor véget kellett vetni annak a gyakorlatnak, mert a bolygó és teljes élővilága kritikus helyzetbe került. Egyedül az mentheti meg a végpusztulástól, akinek joga van minden és bármilyen addig kötött szerződést annullálni, mert mindenki, bele értve a leggazdagabb mágnásokat is, elszámolással tartozik Isteni Rend Őrzője felé.
Valójában az egész bolygó érdeke az volna, hogy a VILÁGKIRÁLYNŐ de jure, de facto is hatalomban legyen.
EZ A TÉNY A VILÁG LEGNAGYOBB TABUJA, TITKA.
És az a személy, aki ezt a hatalmat birtokolja a világ jelenlegi narratíváját uralók szemében elképzelhetjük mennyire nem kívánatos az élők sorában. E tényről eddig a közemberek és a nagyvilág vajmi keveset tudott. De most elérkezett az ideje, hogy felfedjük., mert gyakorlatilag ez az egyetlen módja annak, hogy a VILÁGBÉKE MEGVALÓSULHASSON.
Tehát amit fontos megérteni. Amennyiben a magyarság vissza akar térni a saját ősi hagyatékához, akkor el kell engednie az eddigi szellemi béklyókat és rá kell lépnie a saját szabadulását és felemelkedését biztosító, a jelenlegi státuszkótól távol álló igaz útra.
Fontos megérteni, hogy évezredek óta a VILÁG KIRÁLYNŐJE NEM SZIMPLÁN EGY ESZMÉNYI SZEMÉLY, HANEM VALÓS, ÉLŐ, LÉTEZŐ SZEMÉLY! AKI KÉPES , HATALMÁBAN ÁLL ÉS AKAR IS CSELEKEDNI!
Szeretettel és tisztelettel ajánlom minden igaz magyarnak a figyelmébe a fenti sorokat. A világ legnagyobb tabuját. Akkora ajándékot kaptunk ebben a lezüllesztett világban a kiemelkedésre, szinte az utolsó pillanatban, hogy sok embernek még fogalma sincs erről az ÉGI AJÁNDÉKRÓL. Hogy minél több ember átlássa, valójában mekkora áldásban van része a magyaroknak, magyarságnak, ezért született meg ez a cikkem ilyen olvasható formátumban!
Annyi sok felfordulás vár még ránk ebben az átalakító káoszban, hogy rengetek. A WHO sem nyugszik, továbbra sem...Újabb ferde ötleteket készülődnek megvalósítani. Ha tudod, olvasd el a DELFI JÓSLATOK egész világra lebontott jóslatát. Ha a fentebb idézett részlet a delfi jóslatokból majdnem szóról szóra megvalósult - mindenki saját bőrén tapasztalhatta, tehát nem kellett a szomszédba menni megkérdezni senkitől - szóval, ha az a kis részlet megvalósult, akkor elhiheted, hogy az, aki írta, a többit is igencsak jól látta előre...
És, aki írta, az nem más, mint ILARA, Földbolygónk / TÁTI / megválasztott, felszentelt VILÁGKIRÁLYNŐJE. Aki történetesen mag/y/ar származású. És aki a 2022.szeptember 11-én kikiáltott SZAKRÁLIS MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJE IS EGYBEN!
ÁLDÁS ÉS KÖSZÖNET!
Tisztelettel és szeretettel:
Hegedűs Szidónia
Író, Coach
Részlet a könyvemből:
"Ezennel Aranykorra Ébresztőt fújok minden jó szándékú, békét akaró embernek,
Magyarnak és más nemzetiségű Emberi Teremtménynek!
Aranykori harsonám ébresszen fel minden olyan alvót,
Kiknek leszületés előtti lélekbevállalásuk erről az ébresztő munkáról szólt!
Aranykorra Ébresztőt fújok minden jó szándékú , szerte a nagyvilágban élő magyarnak is,
Akik különböző kényszerítő körülmények között elhagyták országunkat régen, és ma is.Itt az idő hát végre, hogy emberi Lényünk számtalan csodáját felfedezhessük,
Segítsünk hát egymásnak, hogy ezeket mind közösen, szeretetben és kölcsönös tiszteletben átélhessük.
/Hegedűs Szidónia /