Magamrol legujabb

...Egyszer egy gyönyörűséges paradicsomi napon vállalkozni akaró jókedvében úgy döntött a Teremtő, hogy Ő bizony világgá küldi darabkáit emberi alakban azért, hogy megtapasztalhassa  általuk még teljesebb LÉNYÉT. Így lett a Nagy EGY - ből sok kicsi EGY! Én, Te, Ő, vagyis Mi.

A minél változatosabb megtapasztalása érdekében azonban azt is kitalálta még a Teremtő, hogy ennek a sok kicsinek látszó EGY, útnak indított részének bizony a hamuba sült pogácsa mellé még sok más változatos megoldandó feladattal is tele fogja tömni a hátizsákját. Mégpedig azért, hogy a megtapasztalásokon átmenve, az ezekből megszerzett bölcsességeknek köszönhetően egyre magasabb rezgésre jutva általuk - mindenki a maga kényelmében persze - visszatérhessen majd oda, ahonnan valójában származik, vagyis a FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET TEREMTŐI terébe.

Szóval, éppen, amikor a Nagy Egy - ből kivált sok kis EGY szépen felsorakozott a Teremtő előtt, hogy a hátizsákok személyre szabottan megtöltődhessenek ilyen - olyan megoldandó feladatokkal, egyszer csak valahonnan messziről egy kis közeledő, cihelődő, fújtató pontra lettek figyelmesek a többiek. És azt is látták még, hogy ez a kis társuk éppen négy hatalmas hátizsákot cipel magával. Hol rálépett, hol beleesett, hol felbotlott bennünk, de kicsi termetéhez képest mégis nagy elszántsággal azért is becipelte őket és magát is a sorba.

A Teremtő mikor ezt meglátta, elmosolyodva így szólt az éppen megérkező részecskéjéhez: - Mondd csak édes lányom! Nem lesz neked kicsit sok ez a négy hátizsák? Hisz tudod, üresen senki nem mehet útjára, nekem mindegyiket tele kell töltenem a te és az én érdekemben! - Hogy nekem sok? Áááá, dehogy! Tessék csak pakolni rendesen! Tutira bírni fogom! - Mondtam még a cipeléstől pihegve a tudatlanságom nagyvonalúságával. És a Teremtőm csak pakolta, pakolta, pakolta nagy mosolyogva még mindig pakolta egyre dudorodó hátizsákjaimat.. . Azóta bizony néha éreztem úgy is, hogy sok ez a négy cucc a hátamon. De ez az érzés - hála a Teremtőnek - mindig rövid ideig tartott csak.

 

Mint később kiderült, a Teremtőm azért sutyiban tett még a csomagjaimba pár túlélő eszközt is. Kaptam például pozitív gondolkodásmódot, amire aztán később még jobban rásegített az Agykontroll, és számtalan más tanfolyam, könyv, ismeretanyag és iskola is. Kaptam még kíváncsian érdeklődő hozzáállást a világhoz, ami aztán kulcsa is lett a folytonos tanulásigényemnek. Mi miért van úgy, ahogy, és miért nem máshogy? Mások hogy látják ezt? Hogy tapasztalták meg? Rengeteget tanultam éppen ezért például sok értékes  "egy hátizsákos" teremtő társamtól is, és az élet által nekem szánt özönnyi saját megtapasztalásaimból is. Többek között megértettem mire jók a problémák és, hogy sokszor bizony a legnagyobb "ellenségeink" a legnagyobb tanítóink. Ezen  utóbbi felismerésig eljutni hatalmas belső munka eredménye volt. E folytonos belső munkáimról szólnak honlapomon megjelenő írásaim is.

Megtanultam továbbá fentebbről is átlátni a helyzeteket, nem csak bennük lavírozni. Vagy, hogy minden rosszban van valami jó is. És hogy mindig nagyon ajánlatos a tudatomat bővíteni, tanulni, figyelni, megérteni, hogy általuk minél jobban szétfoszolhassanak engem már nem támogató hitrendszereim. Hisz aki minél többet ért meg magáról és a világról, annak egyre nagyobb béke lesz a jutalma. :)

2O évnyi magánvállalkozásban eltöltött évek során rengeteg emberrel kerülhettem kapcsolatba, ahol a közvetlen beszélgetéseknek köszönhetően sok ember nyílt meg felém lelki bajaival és örömeivel. Mindezen élettapasztalataim mellé megtanultam a nemzetközileg elismert Coach technikát is. Életvezetési Tanácsadóként segítettem tovább az embereknek önmagukra találni.

Mi emberek jelenleg egy globális változáson, átalakuláson megyünk keresztül, mint belső és mint külső terünket illetően, ezért nagyon fontosnak tartom lépést tartani a világgal, új ismeretanyagokkal tágítani a tudatunkat. Ezért választottam a ThetaHealing csodálatos módszerét ...

Ha majd átolvasod honlapom könyvnyi terjedelmű írásait, vagy akár csak egy cikket is belőle, szívből remélem, hogy Te is fogsz majd találni egy - két olyan gondolatot,  ami aztán még több új saját gondolatot indít be majd Benned egyre boldogabbá váló életedhez! :)

Itt lent a Földön VALÓDI ISTENI LÉNYED kibontásához szívből kívánok hát Neked további hasznos utazást!

Tapasztalataimnak köszönhetően a következőket szűrtem le magamnak utunk lényegét illetően:

- ITT AZ IDŐ EMLÉKEZNI VÉGRE ARRA IS, HONNAN JÖTTÜNK, KIK IS VAGYUNK IGAZ VALÓJÁBAN?

- MI CÉLBÓL KAPTUK "HÁTIZSÁKJAINKAT"?

-TOVÁBBÁ FELNŐTT MÓDJÁRA MEGÉRTSÜK AZT AZ ALAPVETŐ IGAZSÁGOT, HOGY VALÓJÁBAN MINDEN, DE MINDEN AZ ÉGADTA VILÁGBAN KAPOTT KÖRÜLMÉNY /HÁTIZSÁKUNK TARTALMA/ : ÉRTÜNK VAN ÉS RÓLUNK SZÓL!

- Aztán tanuljuk meg lehetőségnek látni a problémákat, mert ők valójában azok! :)

- Lássuk meg saját bejáratú életünk nekünk szánt nap mint napi ajándékait! :)

- És soha ne higyjük el másoknak, hogy kevesebbek vagyunk annál, mint akkinek valójában születtünk! :)

- Hagyjuk egyre többet megtelni a szívünket önmegbecsülésünk beáradó és felszabadító örömével! :)

- Ha kell, igenis legyen erőnk kiemelni a fejünket pillanatnyi fájdalmaink lehúzó habjaiból!

- Ugyanis mélységek mindig kellenek ahhoz, hogy egyre magasabbra juthassunk magunkban általuk! Ők a "most mutasd meg" című műsorunk rejtett erőforrásai!:)

- Legyünk büszkék Lelkünk Teremtői származására, hisz mi is Egy értékes Fénysugarai vagyunk a Nagy Egy Fényének. Mint a nagy óceánból egy vízcsepp! Ezt soha ne feledd! :)

- Aztán szerintem utunk lényege még az is, hogy FELISMERJÜK ÉS HASZNÁLJUK A TEREMTŐTŐL KAPOTT ESZKÖZEINKET, KÉPESSÉGEINKET, AJÁNDÉKAINKAT, HOGY AMIKOR NEHÉZSÉGEKET GÖRGET AZ ÉLET ELÉNK, EMELT FŐVEL, FÉLELEM NÉLKÜL, BÍZVA LELKÜNK ÉGI FÉNYŰ SZÁRMAZÁSÁBAN, FELGYŰRT INGUJJAL, EGYENES DERÉKKAL, CSAKAZÉRT IS MEGOLDJUK AZOKAT!

- És van még itt egy fontos feladatunk. Mégpedig az, hogy ITT LENT A FÖLDÖN, ENNEK A VASKORI MINŐSÉGŰRE LEALÁZOTT "SZERETETNEK" VISSZAADJUK MÁR RÉGES-RÉGEN ELFELEJTETT, ÉGI MINŐSÉGŰ TISZTASÁGÁT!

Mi ez, ha nem egy igazi, A TEREMTŐ TEREMTETTJÉNEK SZÓLÓ IGAZI TEREMTŐS FELADAT!!

Érted már a lényeged kedves emberi testbe teremtett FÉNYLÉNY?!!!!!!

- És nagyon tudjuk azt is, soha nem vagyunk egyedül! Amikor elbizonytalanodnánk vagy belefáradnánk e földi létbe, figyeljük csak meg, hogy  a Teremtő szerető erejével körbe ölelve  mindig lesz olyan is, aki segíteni fog, hogy tovább léphessünk földi utunkom!

- Összegzésként, mindig bízzunk a Teremtői kapcsolatban és abban az értékes Fénylényben, akiknek valójában megszülettünk!! :)

ÉBRESZTŐ!!!!!!!!!!!!!!

SZERETNÉM, HA TUDNÁD MÉG, HOGY A HONLAPOMON MEGÍRÓDOTT GONDOLATOK A SAJÁT TAPASZTALATAIMBÓL, LÁTÁSMÓDOMBÓL ÍRÓDTAK,, EZÉRT EZEK AZ ÉN VÉLEMÉNYEIM.

A TIEID PEDIG A TIÉD.

RAJTAD ÁLL, MIT VESZEL KI MAGADNAK. :))

 

Kedves, a NAGY EGY-ből származó EGYIK EGY!

Kívánok hát Neked - erről a hátizsákos utamról - további hasznos utazást

Önmagadon keresztül vissza a NAGY EGY - hez!

Szeretettel és tisztelettel:

Az EGYIK EGY! :))

Hegedűs Szidónia
Író, Coach