szepvilag

Most mutasd meg EMBER!

Következzék hát a megígért: 1. „Mi nők és ti férfiak”, 2. „Nők önmagukra ébredéséről”, valamint 3.„Férfiak önmagukra ébredéséről” szóló, ARANYKORRA ÉBRESZTŐ című könyvemből idézett részek összefoglalója.

Azt vettem észre, hogy mára már a női és férfi kapcsolatok legnagyobb többségére elmondható, hogy hadszíntérré változott. Ennyi válás a világon nem volt még, mint most! Áll a bál rendesen, pont úgy, ahogy azt a nagykönyvben megírták az aranykorba való átmenetről. Pedig nem volt ez mindig így...

Egyszer egy paradicsomi napon a Teremtő gondolt egy merészet, és megalkotott egy gyönyörű szép halastavat. Kristálytiszta vizébe olyan halpárokat teremtett, akik páronként egyfajta minőségű lélekeszenciából lettek megformázva. Ezeknek a halpároknak az egyik felét férfinak, a másik felét pedig nőnek nevezte el. És mivel szuper -szeretet minőségből lettek mindketten megformálva, a szuper -szeretet minőséget képviselő Teremtő által, így az az élet, amit az első halastóban élhettek a halpárocskák, az maga volt a megtestesült szuper szeretet -csoda!

 

Akkora magas fokú harmónia, szeretet, tisztelet és béke honolt abban a bizonyos halastóban a halpárok között, hogy egész életük egy boldog lubickolás volt. Így ment ez nemzedékeken évezredeken keresztül. A Teremtő, amikor pihenésre vágyott, mindig leült a halastavacskája partjára és elgyönyörködött teremtényeinek egyenkénti, párokbeli, és összesített harmóniáján.

Aztán, egyszer sok dolga akadt az egyik távoli Univerzumban, így a halastava magára maradt. Míg nem egyszer csak az égből valami feketeség atomjaira hullva robbant bele a tóba, zavarossá, átláthatatlanná téve ezzel az előtte még kristálytiszta vizet. Így aztán a halpárok még érzékelni sem tudták abban a nagy katyvaszban, hogy hova lett a másik felük. Sírva- zokogva keresték a másik felüket, de hiába, nem találták sehol.

Ráadásul a tóba hullott fekete anyag valami olyan fájdalmas energiát is kibocsájtott magából, ami átsugározta, elkábította, eltorzította a régen még boldog halacskákat. Így telt el egy kis idő, mire elkezdett leülepedni a tó vize. Ami a szem elé tárult, az maga volt a szomorúság. A hajdanán nagy boldogságban élt férfi -nő, egylélekből gyúrt halpároknak híre, hamva sem volt már.

Ám ebben a felbomlott egyensúlyban, a kitisztuló tóban mennie kellett tovább az életnek. Új szerelmek szövődtek, új kapcsolatok alakultak a már közel sem olyan tiszta és békés halastóban, ahol valaha elkezdődött az életük... Valami nagyon mélyről, nagyon, nagyon messziről hiányzott a halacskákból.

Egy érzést kerestek, egy bizonyos paradicsombeli álomképet, amik még foszlányokban elő-elő törtek a zsigereikből.
Aztán, tovább bonyolódott az életük, ahogy az lenni szokott. Valamiféle sötét lények érkeztek az égből a tó partjára, ugyanis még a messzi univerzumból is szembetűnt a hely szépsége...

Szóval sötét lények kezdtek tanyát verni a parton, és ámulva nézték a halacskákat, akik próbáltak a viszonyokhoz alkalmazkodva túlélni. Ezek a sötét lények pedig éhesek voltak. De nem úgy ám, ahogy azt te most gondolod. Nem lombot és bogarakat ettek. De nem ám! Felfedezték, hogy az úszkáló halak energiát bocsájtanak ki magukból, ami a tó felett ködpáraként gomolygott. A lényeket ez az energia érdekelte.Viszont megkóstolva azt, túl édesnek tartották, hisz ők a keserű ízhez voltak szokva.

De mivel a hely annyira rabul ejtette őket, hogy mindenképpen maradni akartak, így aztán azt a fondorlatos dolgot találták ki, hogy kiveszik a halacskákat, akiket ilyen-olyan csipekkel, eszközökkel megbolondítanak, majd visszateszik őket a vízbe. Aztán pedig árgus szemmel várták a hatást. Ami természetesen nem maradt el.

Na, ha idáig káosz volt, akkor innentől még zutyultabb káosz lett, aminek az lett az eredménye, hogy a régen boldog halak úgy egymásnak estek, hogy a lényeknek fentről öröm volt nézni! És ahol valami csoda folytán a halakban lazult a rossz, oda máris kiküldték csatlósaikat különféle szellemes formában, hogy hozzák rendbe a nekik "hibát".

Így termelték hát meg maguknak azt a bizonyos nekik finom keserű energiát a beszerelvényezett, régen még boldog és harmonikus halacskák elferdített érzelmeiből. A termelődő energia fajtákat pedig úgy hívják, hogy harag, düh, fájdalom, félelem, kishitűség, kétségbeesés, stb. Egyébként ezt, vagyis ama bizonyos halastó köré font hálót, hívhatnám akár mártixnak is..Szóval, áll a bál rendesen, hogy visszakanyarodjak a bevezetőmhöz.


És, hogy miért Most mutasd meg EMBER, címet kapta ez az írásom? Igen, így csupa nagybetűsen: EMBER! Ez a nagybetűs EMBER ugyanis az, aki még nagyon annó abban a bizonyos képletes halastóban kezdte, és ki lelkének igaz szüleit úgy hívják: Teremtő Atya és Teremtő Anya!

Kedves Nők és kedves Férfiak! Ezennel ébresztőt fújok a bennetek létező örök életű Lelketeknek! Ébredjetek végre rá arra a csodára, akik valójában, úgy Isten igazából vagytok! Sötét korokból érkezünk, sok csatát, fájdalmat, megaláztatást megéltünk egymással. Elég a tiszteletlenségből, kiszolgáltatottságból, sunyiskodásból!

Elég a boldogtalan, jéghideg szívekből! Elég mindenből, ami az igazi FÉRFIT és az igazi NŐT szétválasztotta egymástól. Ne etessük tovább a félelmet, fájdalmat, haragot, düht és társait, mert azzal csak tovább nyújtjuk azt a bizonyos "zavarossá tett halastavi " életünket. Építsük együtt ezt a ránk köszöntött Aranykort!

Építsük együtt szeretetben, tiszteletben, harmóniában és békében. Mutassuk meg, hogy szabadok vagyunk, hisz a TEREMTŐI vérvonal kötelez! Békét kell kötnünk végre magunkkal, és egymással! Csak és kizárólag az fog magasabb szintre ugrani dimenzió- ügyileg, aki rádöbben erre. Mert, ha rádöbben, akkor kezd tovább látni megszokott kis mókuskerekén túl.

Itt az Aranykor kezdetén a férfinek és nőnek le kell vetnie páncélját és kéz a kézben egy új világot megalkotni azzal a csodás Lényükkel, akiknek valójában megszülettek még ott a kezdetek kezdetén.


Most mutasd meg EMBER, FÉRFI ÉS NŐ, hogy

Te igenis az vagy, aki meg tudja ezt csinálni!!!!!


Szeretettel neked tőlem:
Hegedűs Szidónia
Író, Coach