Arany 3d abstract fractal 1920x1080

Aranykor rostája


Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó!


Először is, kérlek légyszi engedd meg, hogy ismét tájékoztassalak arról, hogy a honlapomon szereplő összes írásom saját nézőpontjaimból születtek, születnek továbbra is. Az én külön bejáratú, saját tapasztalataimból, megfigyeléseimből, tanulásaimból, meglátásaimból, megértéseimből összefonódott véleményemet képviselik a világról, és a benne zajló eseményekről.

 Nekem semmit nem kell elhinned, járj utána saját magad. Már ugyanis minden tisztán világosan látható, mi folyik valójában a színfalak mögött a Föld nevű bolygónkon mostanába, így az Aranykorba tartva. Ezt senki nem titkolja már, még az a fenti kis réteg sem, akik kitalálták már sokkalta régebben ezt az embert gyűlölő programot és azt a nevet adták neki, hogy novus ordos seclorum. Az új világkáosz. Azért nem a "rend" szót írtam, mert szerintem a rendben kölcsönös tiszteleten alapuló harmónia, egyensúly, és becsületben élés van.

Az emberi jogok betartásáról nem is beszélve.  Amikor bemész egy szobába, ahol harmónikus rend van, ott érzed is egyúttal, hogy jó abban a térben tartózkodni. De abban a térben, amiben erős kilengések munkálkodnak más kárára, azt nem "rend"- nek hívják. Szerintem legalábbis..

Itt most már mindegyikőnk tisztán, világosan láthatja kinek mit, milyen irányú, és mennyi szolgálatot ér meg az a világ, amiben most élünk..És amiben hosszú évezredek alatt a SZERETET szabály szerűen látványosan fel is lett szegezve arra a bizonyos keresztre..

Arra kérlek, kételkedj abban, amit írok, vagy ami megérint, együtt rezonál Veled, azt is gondold végig, GONDOLD tovább, tanulj meg saját látásmódot kialakítani azoknak a többlet információknak, tényeknek, történéseknek az alapján, amik egészen a lelkünkig hatolóan most már mindegyikünket húsbavágóan érint. Eljutott a világ egy olyan keszon mélységű pontra, ahol vagy zuhanás van még alább, vagy pedig Aranykor építés lesz a csúcsokig!!

Ilyen kiemelkedő lehetőségünk sok ezer éve nem volt!!! Az Aranykor embert szerető, embert tisztelő, megbecsülő, jóléti SZERETET társadalmában, csakis ilyen elveket gyakorló emberek fognak építkezi. Ezért is van most rostálás..Ocsut a búzától esemény! Óriási rosta vizsgán esik át az emberiség minden tagja, minden pozícióban az utóbbi időkben..

Mára már mindenki megkapta a gyakorlásra és a vizsgázásra való lehetőséget arra, hogy tisztán el tudja dönteni, / ő, és mások is róla/ tettei alapján milyen kategóriát képvisel igazából? Emberbarátit, vagy embergyűlölőt?

Amikor hazaér a napi, bármilyen jellegű tevékenységéből, és belenéz abba a bizonyos tükörbe, büszkeség tölti- e el embertársaiért megtett cselekedetei miatt, avagy már erősen mocorog az a bizonyos lelkiismerete?.. Ma vajon hány embert mentett meg, avagy hány embertársát segítette még időcsúszásban is uram bocsá',  netalántán, esetleg a másvilágra? Vajon van-e ember, aki  zokog, sír tevékenysége nyomán, vagy hány ember szemében csillog a szeretet fénye, mikor meglátják? Avagy a családja, asszonya, férje, gyerekei, szülei, nagyszülei, barátai vajon mennyire lesznek rá büszkék, avagy nem, a további életükben?....

De itt azért van még másról is szó. Valójában tettei nyomán ki milyen rezgésű tartományba sorolódik be következő életében? Itt állunk az Aranykor kapujában, és az ember rezgéstartománya fogja eldönteni, beléphet -e avagy egy újab alsó rezgésű terepen folytatja megkapva mindazon dolgokat, ahogy ő viselkedett másokkal..

Ez olyan lehet, mint amikor aranyat bányásznak. Megy a futószalag, ami rezonálva rostálja ki magából a folyóvíz segítségével a felesleges, sarat, követ, törmeléket, miközben egyre jobban kezdenek látszódni az értékes, más rezgést képviselő aranyrészecskék...
Hát igen! Óriási megmérettetésben van részünk az egész világban ilyen kirostáló futoszalag formájában! Minden országban! Egyszerre.

Egy kis gazdacsoport által, akiknek az alacsony rezgésű félelem, fájdalom, harag a favorizált rezgéstartományuk. Ahol az a bizonyos tűlpörgött egó nem ismer sem Istent, sem embert. Sem a SZERETETET, sem felelősség vállalást a tetteikért, sem becsületet, sem tisztességet. Ezek a magasabb rezgéstartományú jellemvonások számukra ismeretlenek. Ők az alsóbb dimenziókban utaznak..

Van egy tudattérkép, ahol nagyszerűen lehet látni az egymásból kapcsolódó szinteket a keszon mélységtől a megvilágosodásig. Felteszem ide, hogy konkrétan Te is láthasd, milyen átalakuláson esünk át vázlatosan. ../Dr. David R. Hawkins : Erő,kontra erő című könyvéből!/ Itt szuperul látszik, hogy konkrét törvényszerűségek szerint működik a rezonancia.83b9374f fe80 4ef4 9d17 74eec8f01df91

Vagyis akik a haragnál időznek, azoknak nem a megvilágosodás a következő lépés. És akik az alsó szinthez kapcsolódtak, mondjuk ilyen, olyan, amolyan okokból, azok ne várják az Aranykort, ami már itt toporog amúgy az  ajtóban a magasnak mondható rezgésével, fényével. Tehát, akik alacsony rezgésű csoporthoz, emberekhez kapcsolódnak, és uram bocsá' azok kiszolgálói, így felveszik az ő rezgéseiket ők is. Így, ha előtte magasabb rezgésen is kapcsolódtak, oda zuhantatják le a magukét is, ahova kapcsolódtak. Én azért szívből remélem, hogy vannak kivételek...

Ha a tudattérképet közelebbről nézzük, akkor a térkép szerint pl. ahol az Életfelfogás gonosz, ott az Istenfelfogás: gyűlölködő, a Folyamat pedig pusztító a táblázat szerint....Érték színtjén pedig csupán 30, az 1000- hez képest.. A 175-ös értéknél szereplő büszkeség Istenfelfogása: közönyös, Érzelme: a lekicsinylés, a Folyamat, amiben benne tartja magát, az pedig a felfuvalkodás..

A tudat skála szerintem e fölött kezd ugrani a pozizív tartományba a BÁTORSÁG-nál . Az ember az egó szorításából itt lép ki a MEGENDEDŐ Istenfelfogásba, vagyis elkezdi Teremtő eredetű Lelke létezését végre figyelembe venni. Lelkiismeretének hangját meghallani. Ezzel átvéve az egótól a staféta botot.

De ez csak úgy magától nem szokott jönni. Bizonyos jó nagy ébresztő, felismerés, segítő pofon szükségeltetik hozzá. Ha úgy vesszük ilyen ébresztő pofonokban részesül most konkrétan a nem régen még alvó emberiség nagy része..Ahogy az egyik oldalon egyre jobban "gurul a gyógyszer", a másik oldalon úgy ébred egyre jobban az emberiség Aranykorra vágyó része. Jönnek a felismerések, megértések, átlátások, ebből fakadóan a tudatszint ugrások.

Szerintem még sokan tartózkodnak az 50 -es fásultsági szintnél, ami még a harganál is lentebbi tudatszintnél van. A Teremtői képességekkel megáldott csodás ember fásultságában egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy valójában egy kincsesládán ücsörészik. Hihetetlen sok sziszi fuszi munkával valójában eddigre már idáig csúsztatták le az emberiséget az utolsó Aranykor után. Idáig jutott mára az emberiség nagyobb része. Köszönhetően annak a bizonyos kis irányító csoportnak.

Akik valójában, ha úgy vesszük, egy bizonyos területen ugyan elég képzetten, viszont alacsony tudatszintú létezésben irányítanak a tudattérképet figyelembe véve. Hisz a kedvencük a félelem a 100-as értéket üti meg az ezerhez képest. Fel is szegezték egy keresztre anno a SZERETETET, ami valójában a magas tudatszíntű állapot kulcsa IS EGYBEN. És úton -útfélen mutogatták az emberek tudatának pár ezer évig, így jársz, ha szeretni akarsz..

Érdekességként, ha megnézed,akkor az 50-es fásultsági tudatszinthez képest / amiben még sokan tartózkodnak/ a harag már egy kicsit feljebb található, konkrétan a 150-es színtnél. Tehát ugrásnak minősül!

Ezért, ha így vesszük, akkor a harag már egy emelkedést jelent. Majd követi a büszkeség, bátorság, stb. és ezekhez társuló megfelelő Folyamat.

Ekkor már kezdi érezni az ember, hogy a határait erősen sértegetik. Megy fel benne a pumpa, ami mi más, ha nem tudatszíntemelkedés a minden mindegy letargiájához képest!. És mondjuk meg őszintén, ide mára már sok ember el is érkezett.

Szóval akárhogy is van, az emberi tudat forradalmát is éljük éppen világméreteket öltve. "Köszönve" ezeknek az egyre jobban mérgező történéseknek. ...

Azt vettem még észre, hogy a tudatossági szint, az bizony sokszor egyáltalán nincs arányban mondjuk az egyetemi, főiskolai, stb. végzettséggel. Viszont találkoztam olyanokkal is, akiknél együtt járt a kettő. És találkoztam olyanokkal is, akiknek "csak" érettségijük volt, viszont nagyon jól átlátták a logikai gikszereket, önállóan tudtak gondolkodni és nem a tv -től várták, hogy megmondja a frankót. Ha belegondolsz, ott is egyéni vélemények hangzanak el, hisz az irányvonalat azért felfestik valakik a háttérből, és aszerint adják el a dolgokat, történéseket....

Tudatossági szint alatt itt most azt értem, hogy mennyire vagy tudatában azzal, aki igaz valójában vagy! Mennyire ismered Lelkedet, aTeremtővel való kapcsolódást mennyire látod át azt a rendszert, aminek hál Istennek mára már kezd nagyon kilógni a lába. És ez a láb bizony egyáltalán nem olyan "láb", mint amilyet hosszú évek alatt tanítottak nekünk róla.

De Tele van a tudatunk mára már sok új információval is! Amik hozzájárultak a nagyobb látószögből való megértéshez. Így lehetőséget adnak az új utak meglátásához is. hisz ugyan azzal az ismerettel csak ugyan azt tudnánk  csak csinálni.Akkora önképzésen estünk át az utóbbi bő egy évben, hogy az hihetetlen! Viszont az is igaz, hogy sokan voltak, akik ezt hárították. Meg is lett sajna az eredménye...

Hála a már egyre több nyiladozó tudatnak, a sok új információ megtette a hatását Nagy változások előtt állunk. A keresztről le vett SZERETET egyre jobban éledezik. Segíti a kozmoszból áramló mega giga magas rezgésű energia is, és az ébredő tudatok fénye itt a Földön.

Rengeteg tolarenciára, nagyobb szemszögből való átlátásra, megértésre van most mindenkinek szüksége, hisz új kort kezdünk építeni a szeretet és a béke mellett letett voksunkkal. És ezt mind hatalmas intelligenciával, sokat tanulva az elmúltakból, semmi képpen nem egymásnak esve, hisz többnyire egy csónakban evezünk.

Merthogy az egymásnak eséssel pont hogy lecsúsznánk vissza az alacsonyabb tudatszintekre, a rabszolgaság posványába. De ezt az örömet hadd ne szerezzük már meg egyeseknek!! Nagyon nagy szükség van arra, hogy ezeket nagyobb tudatosságból átlássuk, és ezzen ne mások céljait szolgáljuk, hanem azAranykorba tartó emberiségét.

Igen tudom, nem lesz egyszerű. Földanyán is látszanak a változások. Amíg több helyen tombol a forróság, a kiszárító jang energia, addig máshol a víz= érzelemmel analóg energia önt el, borít be sok, addig száraz területetet. De pont ezért vagyunk pont most mi itt, és nem más, hogy ennek a csodálatos Aranykornak mint Pionírjai letegyük az alapjait!

 Letegyük az alapjait a BÉKE, HÁLA, SZERETET, NAGYRABECSÜLÉS, TISZTELET, ADOTT SZÓ, FELELŐSSÉGVÁLLALÁS,

AZ ISTENI NŐ ÉS AZ ISTENI FÉRFI KÖLCSÖNÖS SZERELME ÉS TISZTELETE   MELLETT!

ITT  ÉS  MOST!

Tisztelettel:
Hegedűs Szidónia
Író, Coch